Online marketing, avagy a hasznot hozó honlap startégiája (hatékony honlapkészítés online marketing tanácsadó segítségével)
Az Internet, vagyis ha van egy Honlapunk, semmi üzletet nem hoz, az erre költött pénz fölösleges pénzkidobás! Ezt gondolja Ön is? Magyarországon az emberek nagy többsége így vélekedik. Miért? Ha egy vállalkozásnak elkészítenek egy honlapot, az Magyarországon 90%-ban nem, vagy alig hoz üzletet. Szomorú statisztika, nem? Több százezer forintot költeni egy honlapra? Honlapkészítés ennyi pénzért? Soha nem térül meg! Ezt mondják. Pedig az állam jelentős mértékű támogatást (pályázat honlapkészítésre ) is ad a honlapjukat elkészíteni szándékozó mikro-, kis- és középvállalatoknak, finanszírozva a honlapkészítés és a kapcsolódó tanácsadás szolgáltatásokat. Miért?
Honlapkészítés pár forintért?
Bizony manapság elég sok a honlap készítő vállalkozás, és még több, a munkája vagy egyetemi tanulmányai mellett honlapkészítéssel foglalkozó, olcsónak tűnő szabadúszó. Bizonyára nagyon sok, a maga területén kiváló szakember található ezek között is, de szép számmal akadnak persze egy vállalkozás imidzsét inkább rontó, vevőriasztó honlapok is. De ezeket felejtsük is el. Nézzük azokat a cégeket, ahol jó programozók, vagy ügyes dízájnerek dolgoznak, a honlapkészítés eredményesnek tűnik, a honlap szép. Miért nem elég az ilyen cég tudása az Internets üzletkötéshez? Milyen a hasznot hozó honlakészítés? Nézzük csak!
Mi az online marketing tanácsadás, és a honlapkészítés lényege?
Nagyon sok szép oldalt látunk, de érdemes megkérdeznünk a honlap tulajdonosát, mennyi ajánlatkérés érkezik hozzá naponta!? De ha nem ismerjük a tulajdonost, elvégezhetünk egy egyszerűbb vizsgálatot is: a Google hozza a szabadszavas keresőkből érkező találatok döntő többségét Magyarországon. Nézzük meg, az adott honlap milyen tevékenységet akar hirdetni. Kezdjük a Standard-Team Kft. Honlapjával. Pl. írjuk be: "belső auditori tanfolyam", vagy "ISO 9001 felkészítés", de lehet az "Iso 14001 felkészítés" is. Ismerős az első helyezett? Amíg ezt egy honlap nem tudja, nem sokat ér... És ez nem a szépségtől, és nem a honlap készítő programozási tudásától függ! De nem ám!
Szeretne egy hatékony, üzletet hozó honlapot? Honlapkészítés, mely gyorsan behozza az árát? Kérjük kattintson ide!
Mitől több az Online marketing tanácsadás mint az egyszerű honlapkészítés?
Mi kell tehát ahhoz, hogy egy honlap üzletet hozzon? Mit jelent a hasznot hozó honlapkészítés? Nem elég a jó programozó? Nem elég az ügyes kezű dízájner? Nem bizony! A STandard-Team Kft online marketinggel valamint honlapkészítéssel foglalkozó részlege korán felismerte ezt, mint eredményeink is mutatják, sikeres úton járunk., A honlapkészítés robot munka része korábban egy leányvállalatban az Xpedient Kft-ben nyilvánult meg, az Xpedient Kft. -aki alvállalkozóként, a STandard-Team Kft. magasan képzett marketing szakembereinek irányításával végezte a honlapkészítés feladatát - adta a programozókat és a designereket, a STandard-Team Kft. az üzletet hozó marketing tudást. Ma a honlapkészítés az Xpedient Kft. munkatársainak , designereinek és programozóinak jobbik felét megtartva, ismét az anyavállalat szerves része. Csapatunkban az ötletes, hatékony és egyszerű megoldásokat ismerő programozók, a szépérzékkel megáldott grafikusok, és ami a legfontosabb, tapasztalt (Internet) marketing szakemberek találhatóak meg. Amit tehát mi nyújtunk, NEM egyszerű HONLAPKÉSZÍTÉS! Mi az Internetes üzletkötéshez vezető útra tesszük Önt, ez Online marketing tanácsadás, melynek eredménye egy hatékony, üzletet hozó honlap kialakítása.
Az Internet üzletet hoz! Magyarországon nagyjából a cégek 10%-ának. Aki minket ismer az ebbe a 10%-ba tartozik. A költséghatékonysághoz azonban még valamit hozzá kell tennünk! Honlapjainkat jelentős összegű állami támogatás segítségével rendelhetik meg. A pályázat megírása, megnyerése (Google: pályázat nyerés, pályázat írás) a mi dolgunk. Ön csak készüljön fel az ajánlatkérések rohamára!
Szeretne egy hatékony, üzletet hozó honlapot?
Honlapkészítés, vissza nem térítendő állami támogatás segítségével? Kérjük kattintson ide!
És ahogy a mesékben ez végződik, ha nem hiszi, járjon utána! Lássuk referenciáinkat!
Honlapkészítés, online marketing tanácsadás: 2006 június
Tevékenység: Mezőgazdaság növénytermesztés kertészet növényvédelem talajművelés jogi kérdések növény adatok növény fajták növényvédő szerek talajtípusok időjárás kártevő előrejelzés online tanácsadás - minden ami mezőgazdaság
A Hajózás.com első lépcsője került ma átadásra. A befektetők szerint a Hajózás.com lesz Magyarország legnyagobb hajós, vitorlás portálja. Az oldal fejlesztés alatt áll, jelenleg a tesztverzió fut (szívesen várjuk véleményeiket)
Honlapkészítés mindenkinek! Ezzel a honlappal sikerült bizonyítanunk, hogy minimál design és a honlapkészítésbe befektetett kevés pénz ellenére is lehet hatékony egy honlap, ha online marketing tanácsadó is dolgozik rajta. Kérdezzék csak meg Lummer urat, milyen eredményeket ért el rövid idő alatt honlapja!
Az oldal minden egyes betűje adminisztrációs felületből módosítható, fejlett technika áll a megrendelő rendelkezésére. Itt nem csak az online marketing tanácsadó, a honlpakészítés során a php programozók is kitettek magukért! Az oldalt a megrendelő cég tölti fel tartalommal, ez még folyamatban van.
Tevékenység: Fő célkitűzésünk, hogy segítsük partnereinket a legmegfelelőbb reklámajándék kiválasztásában. Google helyezés a reklámajándék kifejezésre: 3.
A Közép-Kelet Európa országaiban megtelepedni kívánó nemzetközi vállalkozások legfontosabb telephely-kiválasztási szempontjai között nincs az első hétben az adózási környezet - állapítják meg friss tanulmányukban a vezetési tanácsadással foglalkozó IFUA Horváth & Partners szakemberei.
Az elmúlt hónapok időjárási viszontagságai a mezőgazdasági vállalkozások több mint felének okoztak károkat. Az iparban és a kereskedelmi szektorban minden ötödik cég működését nehezítették meg a viharkárok, valamint a rendkívüli ár- és belvízhelyzet – derült ki abból a K&H-s kutatásból, amely során mintegy hétszáz magyarországi kis- és középvállalkozást kérdeztek meg.
Fedezetkezelő helyett működőképes megoldást kínál a köztársasági elnöki aláírásra váró közbeszerzési törvénymódosítás - mondta a Napinak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének alelnöke.
Brüsszel visszatarthatja az uniós forrásokat és az Európai Bizottságnál letét elhelyezésére kényszerítheti azokat az euróövezeti tagállamokat, amelyek megsértik az uniós költségvetési szabályokat - közölte szerdán az Európai Bizottság. A büntetések kiterjesztése annak az uniós törekvésnek a része, melynek során Brüsszel erősíteni kívánja a térség költségvetési alapelveit, hogy elkerülhető legyen egy újabb adósságválság és a térség felkészültebben várja a hasonló feszültségeket.